Egy házikó a fa lombkoronái között. Elrejtve a kíváncsi szemek elől. Gyerekeknek, hiszen a felnőttek már túl komolyak az ilyesmihez. Ők már nem akarnak fákon játszani. Sietnek, rohannak, hadarnak, elkésnek. Sosem érnek rá. De a gyerekek még ráérnek felnőni. Ők még ráérnek kőből épült házakban lakni. Most a játék a legfontosabb, az önfeledt pillanatok átélése. Ehhez alkotunk olyan közeget, amely a szülőnek megnyugvást, biztonságot, minőségi időt jelent, gyermeküknek pedig egy külön bejáratú csodavilágot. Ahol természetközelibbek már nem is lehetnének a játék díszletei.